Lapunk értesülései szerint
a Független Kisgazdapárt (FKGP) elnöksége holnap rendkívüli ülésen vitatja meg a még Torgyán József elnöki időszakában eladott székház helyzetét. Úgy tudjuk, hogy az elnökség tagjai előtt Réti Miklós pártelnök beszámol arról a levelezésről, amelyet a székház ügyében Szeremley Huba vállalkozóval folytatott. A nagyvállalkozó továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az eredeti szerződés értelmében az épület tulajdonjoga már az övé, az FKGP vezetői azonban úgy vélik, hogy amennyiben jövő június 30-ig vissza tudják fizetni a foglalóként kapott 200 millió forintot, meg tudják menteni a Belgrád rakparti épületet. Értesüléseink szerint elképzelhető, hogy az ellentétes álláspont miatt bíróság elé kerül az ügy.
Réti Miklós pártelnök tegnap sajtótájékoztatón közölte: az európai uniós csatlakozás kapcsán elsősorban a magyar mezőgazdaság és a családi gazdaságok kerülnek veszélybe. Zsikla Győző, az FKGP alelnöke elmondta: követelik, hogy az idei földalapú támogatást a gazdák versenyképességének fokozása érdekében már 2003-ban egészítsék ki hektáronként 40 ezer forintra. Szerinte a kormány a jövő évi költségvetés tervezésekor az idei agrártámogatásoknak nem a tényleges összegét, hanem a kétéves büdzsében szereplő számokat vette figyelembe, amelyeket időközben növeltek. Ez mintegy 65 milliárd forintnyi kiesést jelent a mezőgazdaság számára.
Hamarosan megkezdődhet a csődbe jutott utazási iroda utasainak kártalanítása
