Bővülhet Horváth bűnlajstroma

2002. 12. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több emberen elkövetett, hivatalos személy elleni emberölés kísérletével gyanúsítják meg hamarosan a nyolc halottat követelő móri vérengzéssel összefüggésbe hozott Horváth Szilárdot – értesült lapunk. A gyanú szerint Horváth a miskolci Mini Zaci ellen elkövetett rabláskor – menekülés közben – feltételezett bűntársával, G. Lászlóval együtt tűzpárbajba keveredett az őket üldöző két borsodi rendőrrel. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal G. László ellen ugyanezért idén már vádat emelt. A vádirat úgy fogalmaz: G. László társával – a gyanú szerint Horváth Szilárddal – 2001. augusztus 27-én a délelőtti órákban, Skorpió géppisztolyokkal felszerelve kirabolta a miskolci Mini Zaci nevű zálogházat. Ezután a két rabló húszmilliós zsákmányával menekülve tűzpárbajba keveredett a rendőrökkel. G. László megsebesült, a helyszínen elfogták. Társa a Bükkbe menekült.
A móri rablógyilkosság első napján a bűncselekménnyel öszszefüggésbe hozott Horváth Szilárdot a rendőrség a miskolci Mini Zaci kirablásával, egy római parti gyilkosság elkövetésével, egy karcagi zálogház kirablásával, közokirat-hamisítással és kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítja. Védője, Thaisz Andrea lapunknak elmondta: nem valószínű, hogy védencét meggyanúsítják a bűncselekménnyel, hiszen ezt már korábban is megtehették volna, amikor a rablás miatt vonták felelősségre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.