Hárommilliárd forintnyi friss forráshoz jutott a Rába Futómű Kft. – jelentette be tegnap a Rába Rt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A gépipari társaság a K&H Banktól ötéves futamidőre vette fel a devizaalapú hitelt, amelyet az Eximbank Rt. refinanszíroz. A társaság eddig zömében rövid futamidejű bankhitelekkel egészítette ki saját forrásait. A tegnap bejelentett ügylet nyomán lényegesen javul a cégcsoport hitelszerkezete. Közleményében a Rába hangsúlyozta, hogy a kétharmad részben dollárban, egyharmad részben euróban folyósítandó hitellel a kft. egyik kiemelt külföldi vevőjével együttműködésben megvalósuló projekt pénzügyi alapjait teremtik meg. A devizaalapú hitelkonstrukció arra utal, hogy a Rába nem számít a forint árfolyamának gyengülésére.
Egy tegnapi lapértesülés szerint a Magyar Honvédség gépjárműparkjának frissítésére kiírt tenderen a Rába mellett négy versenytárs pályázott a múlt héten lejáró határidőig. A győri cégcsoport elemzők szerint leginkább a katonai terepjárók szállítására kaphat megbízást a HM-től. Amint a társaság korábban közölte, a honvédségi tenderen való eredményes részvételhez a Daimlerrel kötött szövetséget.
Ukrajna hadserege tagadással reagált S. József halálára
