Az egységes közszolgálati törvény megalkotása nemcsak az ott dolgozók, hanem minden állampolgár számára létfontosságú kérdés – fogalmazott tegnap Vadász János, a Közszolgálat munkaügyi reformja című kétnapos konferencia tapasztalatait összegezve. A Közszolgálati Reform Kormánymegbízotti Hivatal vezetője közölte: az egységes közszolgálati törvényt 2003-ban terjesztik a kormány elé, amit az EU-csatlakozással azonos időpontban, azaz 2004-ben fogadhatna el a parlament. Az új szabályozás a piaci szféra világát átfogó Munka Törvénykönyvétől függetlenül, egységben szabályozza majd a korábbi közalkalmazottak, köztisztviselők, szolgálati jogviszonyban állók foglalkoztatásának, bérezésének, szociális juttatásainak rendjét. A bérek tekintetében a törvény három elemből álló rendszert alkotna, amely egységes bértáblában biztosítana előmeneteli lehetőséget a közszektor dolgozóinak a munkában eltöltött idő és a kvalifikáltság alapján.
Az új bérrendszer figyelembe venné a szakmai különbségeket és anyagilag is elismerné a „több és jobb” munkát. Fokozatosan bevezetnék a 14. havi fizetést, valamint megteremtenék a szféra munkavállalói számára az önálló üdültetési, egészségügyi és nyugdíjrendszert.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
