Meglepetésként érte magukat a palotaőröket is a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség képviselőinek és az ENSZ fegyverzet-ellenőrző bizottságának váratlan látogatása. Hírügynökségi beszámolók szerint a katonák zavarodottan fogadták az ellenőröket, és az ENSZ munkatársait tízperces várakozás után engedték be a palotába. A Bagdad Kark kerületében található El-Szudzsud palotában az iraki vezetés magas rangú vendégei szoktak megszállni. Hivatalos források tegnap azt közölték, hogy Irak december 7-én átadja tiltott fegyverkezési programjairól szóló jelentését a fegyverzetellenőröknek.
Közben egy iraki hadihajó tüzet nyitott a Perzsa-öbölben járőröző két kuvaiti naszádra. A lövések nem okoztak kárt emberéletben, ám ahhoz elegendőnek bizonyultak, hogy a két kuvaiti hajó egymásnak ütközzön. Kuvait vezetői feszülten várják az Irak elleni esetleges amerikai katonai támadást, amennyiben Szaddám Huszein rendszere nem tesz eleget Washington követeléseinek.
Paul Wolfowitz, az amerikai védelmi miniszter helyettese tegnap egyébként ismét azt hangoztatta, hogy az Irak elleni háború „nem elkerülhetetlen”, egyben figyelmeztette az iraki elnököt, hogy ha el akarja kerülni a konfliktust, akkor nagyobb engedményeket kell tennie, mint eddig bármikor.
Török sajtójelentések szerint az Egyesült Államok azt kéri Ankarától, hogy egy Irak elleni katonai csapás esetén működjön közre a csapatok ellátásában, és nyissa meg repülőtereit, valamint kikötőit az amerikai hadsereg előtt. Mindeközben Athénban kategorikusan kizárták, hogy a görög hadsereg bármilyen formában részt vegyen egy Irak elleni katonai támadásban. Moszkva elutasította az Egyesült Államoknak azt az ajánlatát, hogy vitassák meg együttműködésük lehetőségeit egy Irak elleni hadművelet esetére. Washingtoni források szerint az orosz fél „szükségesnek tartja, hogy jelenleg teljes mértékben az ENSZ 1441-es számú biztonsági tanácsi határozatának végrehajtására és a nemzetközi ellenőrök hatékony iraki munkájának biztosítására összpontosítson”.
Több mint tízezer riasztást kaptak a tűzoltók a vihar miatt
