Rendőrségi gyanú szerint több kislányt is fajtalankodásra kényszerített az a 29 éves fővárosi lakosú férfi, akit a napokban helyezett előzetes letartóztatásba a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az ügyről lapunknak elmondta: jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint F. Gábor Tamás október 25-én a Kőbányán leszólított egy 10 éves kislányt, majd fajtalanságra kényszerítette.
November 25-én Újpesten követett el hasonló jellegű bűncselekményt egy 8 éves kislány sérelmére. A rendőrséget az utóbbi kislány hozzátartozója értesítette, amikor – a gyermek személyleírása alapján – a tettest felismerte az utcán.
A BRFK nyomozó főosztályának szervezett és gépjárműbűnözés elleni osztálya a IV. kerületi kapitányság közreműködésével végül december 11-én fogta el a férfit, aki beismerte a két bűncselekmény elkövetését.
A nyomozás során kiderült, hogy F. Gábor Tamás elfogása előtt több hónapon keresztül szólított meg Budapest területén gyermekkorú lányokat hasonló szándékkal. Ellene jelenleg kétrendbeli szemérem elleni erőszak bűntette elkövetése alapos gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
