Én nem tudom...

Én nem tudom, vannak-e olyan bonyolult jogi ügyek, amelyeknek megoldására nem elég húsz esztendő. Ha nincsenek ilyenek, akkor az emberöltőn át húzódó esetek valószínűleg azt bizonyítják, hogy a jogszolgáltatás tökéletlen. Tüskés Lászlóné, Orbánhegyi út 51. szám alatti lakos öt és fél kiló iratanyaggal rendelkezik, amely „rendezetlen jogi státusú” bérlakása ügyében született.
Az eset első pillantásra nem látszik bonyulultnak. Az idős hölgy elbeszélése szerint Tüskésék valamikor az ötvenes évek végén cserélték el pesti tanácsi lakásukat a fent említett budaira, amely az adott pillanatban szintén tanácsi státussal rendelkezett. Ám a házat később visszaadták a tulajdonosának. Előzőleg viszont az állam vagy a tanács pénzén emelet épült rá, s az ott kialakított két lakás egyikét bérelték Tüskésék. A kentaur-ház egy ideig nem okozott problémát. Ám 1978-ban az idős hölgy, aki akkor még középkorú volt, a lakás főbérleti jogát a lányára kívánta íratni, mely művelet akkoriban teljesen törvényesnek volt tekinthető. A ház kettőslényűségére ez alkalomból derült fény, világossá vált, hogy Tüskésék, akik egy szabályos csere lévén jutottak az Orbánhegyi úti lakáshoz, lényegében jogcím nélküliek, illetve nem lehet tudni, hogy valójában az állam, a tanács vagy egy magánszemély ingatlanát bérlik. Ekkor született az öt és fél kilós iratcsomag első darabja. A XII. kerületi tanács képtelen volt megoldani a helyzetet, bár Tüskésné beadványok tömegével ostromolta. Eközben a hétlakásos épület állaga romlott, ám lehetetlen volt eldönteni, ki jogosult vagy köteles a felső kétlakásos ráépítés tatarozására.
Tudjuk, hogy a rendszerváltozás az élet számtalan területén alapvető változásokat hozott, és sokféle tulajdonviszonyt átrendezett. Azonban sajnálatos módon a telekkönyvben az Orbánhegyi úti emeletráépítésnek ilyen jellegű nyoma sincs. A rendszerváltozás, ami miatt az MSZMP névváltozásra kényszerült, és a szovjet katonatisztek elhagyták magyarországi öröklakásaikat, Tüskéséknek nem hozott megoldást. Állítólag arra sincs joguk, hogy lakrészük kiesőfélben lévő ablaktokjait megjavíttassák.
Az üggyel 1990 ősze óta a tanács helyett az önkormányzat, illetve a polgármesteri hivatal birkózik, úgy látszik, esélytelenül.
1999. november 3-án felcsillant a remény. Dr. Mitnyan György polgármester a következő levelet küldte Tüskésnének: „Tisztelt Asszonyom! 1999. október 26-án megtartott fogadóórámon folytatott megbeszélésünk visszaigazolásaként az alábbiakról tájékoztatom. A Budapest XII. kerület, Orbánhegyi út 51. sz. alatti kétszoba-komfortos – jelenleg rendezetlen jogállású – bérlakása ellenében másik, hasonló minőségű önkormányzati bérlakást ajánlok fel. A cserelakás mielőbbi kiválasztása érdekében intézkedtem a »lakásügyi iroda vezetője« felé. Ha cserealapul szolgáló megfelelő minőségű lakással rendelkezünk, az irodavezető személyesen fogja a kapcsolatot felvenni önnel.”
Ám eme fény hamarosan kialudt. 2000. október 10-én a polgármester ezt írja Tüskésnénak: „Tekintve, hogy az ön által lakott (lakás) tulajdonjoga rendezetlen, önkormányzatunk a tiszta jogi helyzet megteremtéséig nem tud lakásügyével érdemben foglalkozni.”
Majd 2002. október 29-én a makacs, idős hölgy a következő levelet kapja, ezúttal a Belügyminisztérium önkormányzati főosztályának főosztályvezető-helyettesétől:
„Tájékoztatom, hogy munkatársammal 2002. október 18-án történt személyes megbeszélésének megfelelően a jelenlegi lakása tulajdonjoga megállapítása tárgyában folyamatban lévő bírósági eljárásról részletes tájékoztatást kértem a XII. ker. önkormányzat jegyzőjétől. A kért tájékoztatás megküldését követően tudom szakmai álláspontomat kialakítani, melynek elkészítéséig szíves türelmét kérem.”
Tüskésné ezután keresett fel engem.
Hogy öt és fél kiló irat birtokában, huszonnégy év után volna-e nekem mindehhez türelmem? Én nem tudom…