Érseki jelvényt kér Erdő

Hírösszefoglaló
2002. 12. 23. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, Magyarország prímása a közelgő ünnep kapcsán kiemelte: a karácsony üzenete az, hogy Jézus Krisztus megszületett, az Isten ember lett. Véleménye szerint ma egy nagyon hosszú történet kései epizódját éljük, hiszen évtizedekig csak fenyőünnepről volt szabad nyilvánosan beszélni, s csak lassan jelenhettek meg újra a vallási szimbólumok, kifejezések. – Az, aki mindezt hívő emberként élte meg, érzi a súlyát még ma is – mondta, hangsúlyozva a keresztényi megbocsátás jelentőségét.
Erdő Péter szólt arról is, hogy napjainkra megfogyatkozott az emberekben a reménység: minél inkább az e világi dolgokban bízunk, annál kevesebb a reményünk. Hozzátette ugyanakkor: az egyháznak van olyan üzenete, amelytől még hétköznapi életünk is derűsebb, lendületesebb lehet.
Az állam és az egyház szétválasztását illetően kitért arra, hogy a magyar alkotmányban, a kétharmados törvényekben, a nemzetközi egyezményekben meghatározott modell korszerű, és lehetővé teszi az egyház szabad működését. Az egyház és a kormány közötti ellentét konkrét, pillanatnyi tartalmát és mélységét még nem látja át, így egyelőre nem tudja, mivel járulhat hozzá annak feloldásához, ugyanakkor a szándék megvan benne az ellentétek enyhítésére.
Arra a felvetésre, tervez-e bármiféle újítást az egyházmegyében, elmondta: az egyházmegyei zsinaton meghatározott programot kell továbbvinni, amelyet esetleg lehetne lelkipásztori tervekben és egyéb formákban konkretizálni. Ennek kapcsán kifejezte azon meggyőződését, hogy jelentős megújulási folyamat indult meg a magyar egyházban.
Erdő Péter a napokban levélben mond köszönetet kinevezéséért II. János Pál pápának, s egyúttal kéri az érseki palliumot – a fehér érseki jelvényt – a katolikus egyházfőtől.
*
Keresztény cigánytalálkozót rendezett – immár negyedik alkalommal – a Cigány Misszió Alapítvány és a Mégis Van Remény Egyesület csaknem 1500 Kárpát-medencei magyar nyelvű cigány részvételével szombaton a Hajdú-Bihar megyei Berettyóújfalun. Kőszeghi Dániel, a cigány misszió alapítója elmondta: fő céljuk az, hogy a keresztény szellemiség eljusson a cigány közösségekbe, és ott az erkölcsiség mércéjévé váljon.
***
Protestáns ünnepi üzenet. Az igazi világosság első betlehemi ragyogása óta itt van köztünk, s beragyogja a világot: átível évszázadokat, egybefogja a történelmet – írja Szebik Imre evangélikus elnök-püspök ünnepi üzenetében. Szavai szerint e fény bevilágít otthonainkba, a gyülekezetek életébe, hogy felébressze a rászorulók iránti érzékenységünket, bevilágít nemzetünk életébe, hogy meg ne feledkezzünk a határainkon kívül élő testvéreinkről. Bölcskei Gusztáv református püspök reményei szerint az idei karácsony közelítő és nem pedig távolító ünnep lesz a családokban, az egyházban, az országban és a világban egyaránt. A zsinat lelkészi elnöke ünnepi nyilatkozatában elmondta, hogy a karácsony üzenete mindig ugyanaz: Isten emberré lett, hogy mi megtanuljunk emberséges emberek lenni. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.