Gázolaj szennyezi az Őrség talaját

Szöghy Katalin
2002. 12. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kétezer-kétszáz liter gázolaj folyt ki abból a tolatómozdonyból, amelyik az őriszentpéteri vasútállomástól nyolcszáz méterre kisiklott, és az üzemanyagtartálya megsérült. Poór Gyula, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség csoportvezetője lapunknak elmondta: a baleset még csütörtökön hajnalban történt, de a MÁV dolgozói kezdetben a pálya felszabadítására koncentráltak, és csak hatórás késéssel értesítették a környezetvédelmi hatóságot. Az olaj így szétterült és a lápos talajba szivárgott. A vasutasok kezdetben igyekeztek hordókba gyűjteni a gázolajat, perlittel is próbálták „megfogni” a szennyezést, később szippantókocsit is igénybe vettek, de valószínű, hogy szükség lesz a költséges talajcserére is. Poór Gyula tájékoztatása szerint a vízügyi igazgatóság ma megkezdi egy védőgát építését, nehogy a vizenyős területen szétszivárgó olaj a vízelvezető rendszerbe jusson az olvadás után.
Ma egyeztető megbeszélést tart a MÁV, a vasúti társaság által a kárelhárítással megbízott cég, a környezetvédelmi felügyelőség és a vízügyi igazgatóság a további tennivalókról. A talajcsere várhatóan több millió forintos költséggel jár majd, de a kiömlött olaj szerencsére nem okozott jóvátehetetlen környezeti károkat. Az eset körülményeit a MÁV és a környezetvédelmi hatóság szakértők bevonásával vizsgálja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.