Szilveszter napján, Gerhard Schröder német kancellár jelenlétében helyezik üzembe Sanghajban azt a mágneses gyorsvasutat, amelyet német tervek alapján készítettek el, alig 22 hónap leforgása alatt. A „Transrapid” a várostól mintegy harmincegy kilométerre fekvő repülőteret köti majd össze a központtal. – A Transrapid-technika nálunk biztató jövő előtt áll és a német–kínai gazdasági kapcsolatok szimbólumának számít – hangoztatta Csu Zsong-csi miniszterelnök
Miközben Gerhard Schröder örömmel vette tudomásul a kínai biztatásokat, addig saját polgárai számára nem tudott megnyugtató hírekkel szolgálni a Távol-Keletről. A közszolgálati tévéállomások közös reggeli magazinműsorukban sötét képet festettek 2003 várható fejleményeiről és fájdalmas változásokat helyeztek kilátásba, amelyek az ország szociális rendszerének átalakítását szolgálják. Eszerint számítani kell a nyugdíj- és betegbiztosító járulékok emelésére, az egészségügyi szolgáltatások reformjára, az agrárszektornak és a bányászatnak eddig nyújtott nagyvonalú szubvenciók csökkentésére. – Kemény út elején járunk. A polgárok mentalitását kell megváltoztatni. Csak akkor tudunk gazdag ország maradni, ha az emberek nem másokra mutogatnak, hanem maguk is hajlandók a változásokra – hangzott Schröder tévéüzenete.
Kapu Tibor édesanyja nyilatkozott a fia hazatéréséről + videó
