Hinnünk kell abban, hogy a nemzet közös érdekét szolgáljuk, hogy az áldozatoknak és hozzátartozóiknak még teljes jogi és erkölcsi jóvátételben kell részesülniük, hogy megkövessék őket, s hogy rendezve végre közös dolgainkat, a halállal sértettek és utódaik végre megbocsáthassanak az ellenük vétkezőknek: s így az emlékezés békévé oldja egyéni és nemzeti fájdalmunkat – mondta tegnap Mádl Ferenc köztársasági elnök Salgótarjánban, a város gyásznapján. Az 1956. december 8-i sortűzre emlékező rendezvényen az államfő kijelentette: hinnünk kell abban, hogy ’56-nak a nemzet jobbik felének összekaroló, lelkiismeretét megmutató fellángolása nem volt hiábavaló.
A helyi önkormányzat és a Politikai Foglyok Országos Szövetsége megyei és városi szervezete által rendezett emlékünnepségen Puszta Béla, Salgótarján polgármestere hangsúlyozta, hogy a városban a politikai és világszemléleti nézeteket félretéve évek óta együtt ünnepelnek a Pofosszal.
Az áldozatok, akik ezen a földön meghaltak, már 1956-ban is az európai szellemiségért harcoltak – jelentette ki Wittner Mária Salgótarjánban. Elmondta: cinikus az a helyzet, hogy az akkori hóhérok utódjai pufajkájukat ledobva, öltönyt húzva akarják bevinni az országot az Európai Unióba. Csak az hal meg igazán, akiről nem beszélünk – hangsúlyozta Wittner.
Délután a Fiatalok Együtt Salgótarjánért Egyesülete, a Salgótarjáni Polgári Körök szervezésében gyászünnepség zajlott a sortűz színhelyén. Négy órakor misét tartottak az áldozatok emlékére, utána fáklyás felvonulók haladtak végig a városon.
*
Az önkormányzati választások előtt az MSZP–SZDSZ-es önkormányzat a város egyik lakótelepén vörös csillagokkal díszített műemléket adott át Salgótarján egyik lakótelepén. Az önkormányzat akkori megkeresésünkre azt közölte, hogy művészi értékeket hordoz az alkotás.
Karácsony Gergely Ursula von der Leyennel tárgyalt Strasbourgban
