Orbán Viktornak, hasonlóan a többi kelet-európai antiliberális politikushoz, Meciarhoz és Lukasenkóhoz, veszélyes törekvései voltak: meg akarta szüntetni a konszenzus elve alapján működő demokráciát – nyilatkozta tegnap Haraszti Miklós, a Magyar Televízió kuratóriumának elnökségi tagja, az SME, polgári-liberálisnak tartott szlovák politikai napilapban. Kifejtette: a kedvezménytörvény, úgy ahogy van, rossz és kezdettől fogva provokáló hatású. Ez így volt kitalálva, ugyanis Orbán számolt a szlovákok és a románok reakciójával: azt gondolta, hogy ez segít neki. A törvény minapi szlovák elutasításáról Haraszti úgy vélte: Dzurinda hűen másolta le az orbáni elvet. Provokálni, nem együttműködni, a másik felet kész tények elé állítani – ebben mintha csak leckét vett volna tőle.
A miniszterelnök múltját firtató kérdésre válaszolva Haraszti rámutatott: Medgyessy Péternek hasonló problémája van, mint Orbán Viktornak. Sem az előző, sem a mostani kormány nem akarta ugyanis a német modell szerint a közéleti szereplőket átvilágítani. Az átvilágítás csak a belső elhárítás részlegéhez való tartozás alapján történt meg. Mind Orbán, mind Medgyessy meg akarta alkotni a törvényt, de a két párt csöndben megegyezett, amelyből a vesztes választások után Orbán kifarolt.
Lezárás lesz az M0-son
