Szili Katalin a jövő évi parlamenti ülésrend meghatározása kapcsán a kiszámíthatóság és átláthatóság elvét, a nemzetközi kötelmek teljesítését, illetve – a négy frakció egyetértése esetén – a házszabály ez irányú módosítását tekinti a legfontosabb szempontnak.
Az Országgyűlés elnöke vasárnap az MTI-nek nyilatkozva utalt arra, hogy 2003. január 27-én az ülésezési rend kapcsán négypárti egyeztetést tartanak. Jelezte: két héttel ezelőtt kiosztotta a frakcióknak azt a táblázatot, amelyből látszik, hogy az Országgyűlésnek milyen külföldi kötelezettségei lesznek a következő évben, beleértve az Európai Parlament plenáris üléseit is, amelyeken az EU-csatlakozás után 24 magyar képviselő is részt vehet majd. Tájékoztatása szerint mindez azt jelenti, hogy jövőre lesz olyan hét, amikor csaknem negyven képviselő távollétével kell számolni.
Szili Katalin szólt arról is, hogy a házszabály módosítására, amivel megszüntetnék az 1999. december 15. óta fennálló alkotmányos mulasztást, a frakciók nyitottak.
Az Országgyűlés elnöke reményét fejezte ki, hogy a négy képviselőcsoport – lehetőség szerint teljes konszenzussal – egyetértésre jut, és a tavaszi ülésszakot már megegyezésük szerint kezdhetik el.
Szili Katalin a lehetőségek között említette a heti ülésezési rend fenntartását, de elképzelhetőnek nevezte, hogy az egyik héten plenáris tanácskozást, a másikon bizottsági üléseket tartanának.
Véleménye szerint a legfontosabb az, hogy melyik lehetőség mellett nem sérül a nyilvánosság, s az a kötelezettség, hogy a parlamentnek a kormányzatot ellenőriznie kell.
A házelnök egyelőre nem kívánt nyilatkozni arról, melyik ülésezési módot támogatná, annyit azonban elmondott, hogy három változatot tesz majd le a frakciók asztalára.
Ez nagy érvágás lehet a Barcának: Ronaldóékat választhatja a klub kulcsfigurája
