Háromezer autó süllyedt a mélybe

Hírösszefoglaló
2002. 12. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem háromezer új luxusautót szállított az a norvég teherhajó, amely szombaton a köd miatt összeütközött egy húszezer tonnás konténerhajóval a doveri szoros bejáratánál, és elsüllyedt – jelentette a BBC. A Tricolor 24 fős legénységét a fedélzetére vette, és egy francia kórházba szállította egy révkalauzhajó. A konténerhajó, a Bahamákon bejegyzett 55 ezer tonnás Kariba szintén megsérült, de sikerülhet segítség nélkül eljutnia Antwerpenbe. A baleset helyszínére elindultak a tengeri mentők, hogy megpróbálják a felszínre emelni a huszonöt méteres mélységbe süllyedt hajót. Egy belga hadihajó és a brit parti őrség vízi járművei is segítenek a mentésben. A mentők igencsak sietnek, mert a roncs egy része a víz felszíne fölé nyúlik, s a nagy forgalmú vízi úton ez komoly veszélyt jelent a hajókra. Szakértők azonban úgy vélik, hogy a sok millió fontot érő autók – BMW-k, Volvók és Saabok – ócskavasként kerülnek majd elő.
A környezetvédőket viszont jobban aggasztja, hogy a hajó kétezer tonna üzemanyagot is szállított, bár egyelőre nincs jele szivárgásnak. A benzin viszont erőteljesen szivárog a tengerfenéken nyugvó autók tankjából. A szakértők szerint ez nem jelent veszélyt, mert a benzin gyorsan párolog. A kétezer tonna üzemanyagot azonban megpróbálják mielőbb kiszivattyúzni a hajóból, amelyet csak ezután emelnének a felszínre.
Egy rotterdami mentőtársaság azt tervezi: kiszivattyúzza az egy hónappal ezelőtt elsüllyedt Prestige tankerhajóból a maradék olajat – olvasható a New Scientist magazinban. A bonyolult terv megvalósítását sürgeti, hogy a Prestige 77 ezer tonna olajszállítmánya folyamatosan szennyezi a tengert, a környezeti katasztrófa elhárítására tett nemzetközi erőfeszítések ellenére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.