Hiteltelen bankkártyák karácsonyra

Dévényi István
2002. 12. 13. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kínos. S ez enyhe kifejezés, mert a szépen gyarapodó sorban várakozók nyersebben fogalmaznak. A pénztáros azért harmadszor is lehúzza a bankkártyát, majd mint holmi győzelmi trófeát, harmadszor is felmutatja a kártyaolvasó szerkezet által kinyomtatott fecnit: Tranzakció elutasítva.
December 20. után az OTP Bank azon ügyfelei kerülhetnek hasonló helyzetbe, akik a bankkártyájukhoz biztosított, úgynevezett technikai hitelkeret igénybevételével szerették volna bővíteni a karácsonyi bevásárlásra szánt családi költségvetést. A bank ugyanis megszünteti ezt a húszezer forintos, mindeddig automatikusan járó hitellehetőséget. Lefordítva ez azt jelenti, hogy ha nincs egyéb hitelszerződésünk, akkor lakossági folyószámlánk nulla forintnál, nem pedig mínusz húszezernél ér véget.
Az OTP Bank üzletpolitikai döntést hozott, amikor a folyószámla technikai hitelkerete megszüntetéséről határozott – kaptuk a bank kommunikációs osztályától a tájékoztatást, amely szerint a változtatást azok a fejlesztések alapozták meg, amelyek eredményeként bővült a folyószámlához kapcsolódó hitellehetőségek köre. Ilyen folyószámlához igényelhető hitellehetőség például a rendszeres jóváírás fedezete mellett adható A hitel.
A technikai hitelkeret helyett – amelynek jelenlegi ügyleti kamata évi 30 százalék, teljes hiteldíjmutatója 35,07 százalék – az OTP Bank az ügyfeleinek a lényegesen kedvezőbb – jelenleg 18,5 százalékos – kamatozású A hitelt ajánlja. Az A hitel további előnyei, hogy magasabb a felhasználható hitelkeretösszeg, amely a rendszeres jövedelemátutaláshoz igazodik, a hitelkeret fordítható szolgáltatói díjak kiegyenlítésére, átutalás indítására, valamint bankkártyás készpénzfelvételre és vásárlásra, ugyanakkor a törlesztési feltételei rugalmasak, ugyanis a felhasznált keretösszeget a számlára érkező jóváírások automatikusan csökkentik, a visszafizetett összeg pedig azonnal újrafelhasználható – áll a tájékoztatóban, kiegészítve azon megjegyzéssel, miszerint a változást október óta tartalmazzák az OTP Bankfiókban elhelyezett hirdetmények, a kiküldött egyenlegértesítők, december első felében pedig személyre szóló levélben kapnak további tájékoztatást a bank ügyfelei.
Az OTP egyébként az automatikus technikai hitelkeret megszüntetésével csak követi a bevett gyakorlatot, hiszen a honi pénzintézetek majd mindegyike csupán egyedi elbírálás alapján s a folyószámlára érkező munkabér jellegű átutalásokat figyelembe véve nyújt hitelt ügyfeleinek.
A hibátlan bankári logikával megindokolt döntés azonban több kérdést is felvet. Először is nem tűnik túl gálánsnak a technikai hitelkeret megszüntetésének karácsony előttre időzítése. Mint ahogyan a fiókokban kifüggesztett tájékoztató sem túlságosan meggyőző, tekintve, hogy csupán az ügyfelek töredéke lapozgatja át lelkiismeretesen a banki faliújság legfrissebb híreit. Ráadásul a jövedelemigazoláshoz kötött hitelek a kényszervállalkozóként foglalkoztatottak tömegének egyáltalán nem elérhetők, mivel a pénzintézetek a vállalkozók saját befizetéseit nem tekintik munkabérnek. Vagyis ők nemcsak technikai, hanem mindennemű hitelkeret nélkül várhatják a kellemetlen karácsonyi ünnepeket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.