Fel is oszlathatják az újpesti testületet, és a városatyák nem gyakorolhatják képviselői jogaikat, ugyanis nem adták le időben vagyonnyilatkozatukat. Emiatt az ezeket a dokumentumokat ellenőrző bizottságot sem hozhatják létre, így a helyzet feloldhatatlannak látszik.
Mint ismert, az őszi választásokon a jobboldal által is támogatott Derce Tamást választották újra polgármesterré, a testületben azonban az MSZP szerzett kétfős többséget. Így a testület azóta egyetlen bizottságot sem választott meg, és nincsenek alpolgármesterek sem.
Az önkormányzati képviselők jogállásáról szóló törvény szerint a városatyáknak mandátumuk átvételét követően harminc napon belül vagyonnyilatkozatot kell tenniük, különben nem gyakorolhatják képviselői jogaikat és tiszteletdíjat sem vehetnek fel. A harmincnapos határidő az újpesti képviselők esetében szerdán lejárt.
A jogszabályok értelmében tartós működésképtelenség esetén a közigazgatási hivatal vezetője kezdeményezheti a testület feloszlatását. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal törvényességi főosztályának helyettes vezetője, Belányi Márta lapunknak elmondta: egy 2001-ben elfogadott jogszabály záró rendelkezése értelmében első alkalommal kilencven nap áll rendelkezésre a vagyonnyilatkozat leadására, így az újpesti képviselők még gyakorolhatják jogaikat.
Döntött a kormány a Hévízi Tófürdőről
