Nem lesz Veszprém Budapest II. kerülete – jelentette ki lapunknak Bencze B. György fideszes képviselő, volt polgármester, utalva az esetleges MSZP–MDF megállapodásra. Az MDF-es és a MIÉP-es képviselők szerint azonban nem áll fenn annak veszélye, hogy háttéralkut kötnének a baloldallal. Budapesten a II. kerület azon kevés városrészek közé tartozik, ahol még nem választottak alpolgármestereket, illetve nem döntöttek a bizottsági összetételről. Az expolgármester szerint Horváth Csaba (MSZP), a városrész jelenlegi vezetője a hivatalos és nyilvános egyeztetések mellett, a háttérben tárgyal a MIÉP, illetve a demokrata fórum képviselőivel az alpolgármesteri posztok elosztásáról. Úgy véli: Horváth Csaba kamarillapolitikával akarja megosztani az egységes jobboldalt, amely a baloldalhoz hasonlóan 15 főből áll. Az lenne a célszerű, ha olyan egyezség születne, amelyet el tud fogadni egységesen mindkét oldal, illetve elképzelhető az is, hogy nem adunk alpolgármestert – tette hozzá Bencze. Porkoláb Mátyás (MDF) viszont úgy gondolja: a kerület működése szempontjából hasznos volna egy megállapodás, s üdvös lenne az is, ha a jobboldal adná az egyik alpolgármestert, olyat persze, akit ezen a térfélen mindenki elfogad. Komáromi Ferenc, a MIÉP képviselője cáfolta lapunknak, hogy háttértárgyalások folynának. Mint fogalmazott, akkor sem jelölnének alpolgármestert, ha erre fölkérné őket Horváth Csaba.
II. kerület: az MDF hajlandó?
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!