A pesti Aranykéz utcában 1988 júliusában elkövetett robbantásos merénylet után napvilágot látó rendőrségi feltevéseket, amelyek szerint a szlovák titkosszolgálat és az alvilág szoros kapcsolatban lehetnek, alátámasztotta Borisz Azsaltovicsnak, a szlovák belügyminisztérium szóvivőjének az MTV Híradójában múlt pénteken elhangzott nyilatkozata. Ám szombaton már tagadta, hogy azt is mondta volna: Ivan Lexa, a szlovák titkosszolgálat hajdani vezetője rendelte meg a robbantást. Szerinte ő egy szlovákiai merényletről beszélt, s félreértés vagy fordítási hiba miatt vonatkoztatták szavait az Aranykéz utcai esetre.
Az emlékezetes merénylet a rendőrségnek az olajmaffiával kapcsolatos információkat kiszivárogtató Boros Tamás vállalkozó ellen irányult, rajta kívül hárman haltak meg, és több mint húsz járókelő megsérült. A nyomozás során felvetődött: az elkövetők a szlovákiai alvilág tagjai lehetnek, ám erre nem volt elegendő bizonyíték, s a nyomozást az idén szeptemberben lezárták. A szlovák belügyi szóvivő szerint Lexa rendelte meg a gyilkosságot Sykora maffiafőnök úrtól, aki azóta már meghalt. Mivel a szóvivő másnap visszavonta nyilatkozatát, a Híradóban bemutatták az eredeti hangfelvételt, amely arról tanúskodik: mindez az Aranykéz utcai merénylettel kapcsolatos kérdésre volt válasz, bár igaz, a szóvivő helyszíneket nem említett.
Ivan Lexát a múlt héten tartóztatták le. Azzal gyanúsítják: utasítására megölték munkatársát, aki sokat tudott a korábbi szlovák elnök, Michal Kovác fiának elrablásáról.
A nyilatkozat ügyében a szlovák belügyminisztérium vizsgálatot indított.
Úgy tűnik, a Mastercardnak nem jelent semmit kétmilliónál is több kártyahasználó
