Tovább tart Magyarországon a gyors bérnövekedés – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap kiadott adataiból. A hivatal közlése szerint az első tíz hónapban a bruttó nominális átlagkereset 18,4 százalékkal, a nettó átlagkereset 19,1 százalékkal, a reálkereset pedig – 5,4 százalékos infláció mellett – 13,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, valamint a költségvetési és társadalombiztosítási intézményeknél átlagosan 2,7 millióan álltak alkalmazásban, közel annyian, mint az előző év azonos időszakában. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 18,4 százalékkal nőtt a tavalyi első tízhavihoz képest, ezen belül a versenyszférát 13,8, a költségvetést 29,4 százalékos keresetemelkedés jellemezte. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete 2002. január–októberben 116 300 forint volt: a versenyszférában dolgozók átlagosan 113 000 forintot kerestek, a költségvetési szervezeteknél dolgozóknál pedig 124 700 forintot ért el a bruttó átlagkereset az októberig tartó időszakban.
Csapdahelyzetbe került Magyar Péter az Ursula von der Leyen elleni szavazás miatt
