Megegyezett egymással – peren kívül – a Honvédelmi Minisztérium (HM) és Papp Gyula ezredes, az első magyar KFOR-alakulat volt parancsnoka – tájékoztatta lapunkat Zeke László, az ezredes ügyvédje. A tárca a büntetőeljárás költségeit, az ügyvédi munkadíj, valamint a hatmillió forint nem vagyoni kár egy részét, továbbá elmaradt négy hónapos fizetését, mintegy két- millió forintot fizet a korábban, többek között lopással vádolt, ám a Legfelsőbb Bíróság által felmentett ezredesnek.
Mint arról korábban hírt adtunk, Papp Gyulát, a KFOR-kontingens egykori parancsnokát, megbízatásának lejárta előtt négy hónappal rendelte haza Szabó János honvédelmi miniszter, s büntetőeljárást indítottak ellene. A katonai ügyészség elöljárói hatalommal való visszaéléssel, elöljárói intézkedés elmulasztásával, lopással, csalás kísérletével vádolta, ám a Legfelsőbb Bíróság tavaly áprilisi döntése szerint Papp nem követett el bűncselekményt, és felmentette a vádak alól, egyben megrovásban részesítette.
Zeke László elmondta: az eljárási határidők miatt a büntetőeljárással párhuzamosan megindították a munkaügyi pereket, amelyet a határozott idejű megbízása előtti hazahívása, valamint a szerződésének felmondása miatt indított. Hozzátette: a pereket több indok miatt elhalasztották, vagy bevárták a büntetőeljárást, amelyek végül a Legfelsőbb Bíróságra kerültek.
Papp Gyulát a történtek után a vezérkari főnök rendelte haza, hogy jelenlétében vizsgálhassák meg a vádpontokat – tudtuk meg a honvédelmi tárca kommunikációs főigazgatóságától. Papp visszakerült dandárparancsnok-helyettesi beosztásába, majd idén augusztusban ezredessé nevezte ki Juhász Ferenc honvédelmi miniszter. Ősszel beiskolázták a Zrínyi Nemzetvédelmi Egyetemre; a Papp által látogatott vezérkari tanfolyam a tábornoki beosztásra készíti elő a tiszteket.
Egy ötlet, amitől sokan kedvet kapnak a napi motorozáshoz
