Megszorító jellegű lesz a jövő év az egész gazdaságban. A beruházások idei lassulása az ipari termelés 2003. évi növekedésének további mérséklődését vetíti előre. Az utóbbi időszak dinamikus bérkiáramlása miatti rekord költségvetési deficit miatt kényszerűen viszsza kellett fogni az autópálya-építési programot. Újra fenyeget a bérinfláció veszélye, ennek első jeleit legkorábban év végén mérhetjük – mutat rá az MKB és az EastWest Management Institute tanulmánya.
Az elemzők – akik szerint az idei utolsó negyedévben 3,4 százalékos lesz a bruttó hazai termék bővülése itthon – további gondnak tartják, hogy a feldolgozóipar (szemben az építési ágazattal, ingatlanfejlesztéssel) nyilvánvalóan nem részesülhetett az állami szerepvállalásból. Emiatt az erősen visszaesett szektor egy, a továbbiakban esetlegesen meginduló nemzetközi konjunktúra hatásainak is csak késleltetetten, legalább fél év elteltével lehet haszonélvezője az ország. (Más kérdés, hogy az építőipar boomja ellenére az utóbbi két évben a legkiegyensúlyozottabb fejlődést a szállítmányozás, a raktározás, a hírközlési szolgáltatások mutatták fel.) További biztató jel, hogy egyes keleti régiókban dinamikus a fejlődés. Heves megyét az egyik nemzetközi tanácsadó cég Közép-Európa dinamizálódó térségei között említi, Nyíregyházán pedig a főváros és Fejér megye után a legtöbb új vállalkozás létesült idén októberig.
Orbán Balázs: Ursula, ideje menni – már ha az ukránpárti lobbi engedi!
