Már azelőtt átalakították a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) területfejlesztési hivatalának igényei szerint a Hattyúházat, mielőtt kihirdették volna az egyetlen meghívott pályázó részvételével tartott közbeszerzési eljárás eredményét és aláírták a bérleti szerződést. A Hatytyúház tulajdonosa, az Első Budai Építő Rt. felügyelőbizottságának tagja, Lovas Péter a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott: az egyetlen szereplős pályázat eredményének megismerése előtt saját kockázatukra végezték el az átalakítást, másrészt pedig voltak olyan munkák, amelyeket amúgy is el kellett végezni. Ismert: a múlt héten lapunk és a HVG adott hírt először arról, hogy a MeH Nagy Sándor államtitkár vezette Területfejlesztési Hivatala négyezer négyzetméter irodát bérelt a Hattyúházban. Az ingatlant nem nyílt közbeszerzési pályázaton, hanem úgynevezett tárgyalásos úton választották ki, amelynek egyetlen szereplője a későbbi nyertes cég volt. Az idáig meglehetősen kevéssé felkapott irodaház egyébként a Tocsik-ügyből ismert – már végelszámolás alatt álló – Vektor Rt. tulajdonosainak érdekeltségébe tartozik. Keller László közpénzügyi államtitkár a miniszterelnök utasítására vizsgálatot folytat az ügyben. Az RTL Klub információi szerint Keller személyi felelősségre vonást javasol a történtek miatt.
Orbán Viktor: Vigyázzunk egymásra! + videó
