Napi sajtószemle

2002. 12. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

THE TIMES OF INDIA
Kijárási tilalmat kellett elrendelni az indiai Gudzsarat tartomány egyes részeiben, miután az országot kormányzó, nacionalista Baratija Dzsanata Párt helyi szervezete ultranacionalista retorikájával megnyerte a törvényhozási választásokat és az ünneplés során két embert megöltek – olvasható India vezető lapjában.

THE GUARDIAN
A baloldali brit lap értesülése szerint a Blair-kormány felkéri a Londonban tartózkodó szíriai elnököt, hogy zárja be három iszlám militáns csoport damaszkuszi irodáját. Ugyanakkor az izraeli kormányt feldühítette Basar al-Asszad fogadtatása és az a tény, hogy az államfő a királynővel is találkozik. Szíria hivatalos álláspontja az, hogy az általa támogatott csoportok ellenállása a palesztin területek izraeli megszállásával szemben jogos.
*
Ilyen még nem volt Koreában: míg korábban pusztán radikális diákok és kommunista szakszervezetek fejezték ki Amerika elleni érzelmeiket Szöulban, most már a középosztály is tüntet. Újfajta nacionalizmus van kialakulóban Dél-Koreában – főként azután, hogy egy amerikai katonai bíróság felmentette azt a két katonát, akik tankjukkal halálra gázoltak két koreai lányt. A tiltakozók követelik, hogy Bush elnök kérjen bocsánatot; a katonákat ismét vonják felelősségre és változtassák meg azokat a szabályokat, amelyek szerint az országban tartózkodó 37 000 amerikai katona viselkedik.

DIE WELT
Claus Harmsen, a német kormány hivatalos közlönyének berlini képviselőjét azonnali hatállyal elbocsátották munkahelyéről, amiért a médiumoknak olyan levelet küldött, amelyekben „antiszemita megjegyzések” szerepelnek – olvasható a német konzervatív lapban. Harmsen szemére veti a kormánynak, hogy a Zsidók Központi Tanácsának hárommillió eurót adományozott, noha az államkassza üresen áll. Harmsen szerint ez a központi tanács előtti csúszó-mászó magatartás, amelyre nem lett volna szükség. Harmsen a központi tanácsnak és különösen vezetőinek, „ennek a szörnyű Friedman úrnak” azt veti a szemére, hogy „nem fárad el a kormány bírálatában és szidalmazásában”. Friedman személye a „provokáció megtestesítése”. Friedman provokál „a rossz lelkiismeret állandó felmelegítésével és közvetítésével”, jelentette ki a jogász Claus Harmsen, aki a szociáldemokratákhoz írt, de a médiumokhoz is eljuttatott levélben elmondta, miért hagyja ott pártját 25 év után.

IWPR
A londoni Háború és Béke Intézet sajtókapcsolati honlapja szerint az a tény, hogy nem kerül bíróság elé az a görög rendőr, aki egy évvel ezelőtt igazoltatáskor fejbe lőtt egy albán bevándorlót, jellemző a görögországi kisebbségek által elszenvedett igazságtalanságokra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.