TAGES ANZIEGER
Aki rendszeresen szív, lelkét megkárosítja címmel a liberális svájci lap azt írja, hogy a cannabist fogyasztók gyakrabban szenvednek skizofréniában és depresszióban, mint azok, akik nem kábítószeresek. Az elvégzett vizsgálatok szerint annál nagyobb a skizofréniás megbetegedés kockázata, minél korábban kezdődik a cannabis fogyasztása.
RADIO NETHERLANDS
Hollandia mind a tíz IKEA-áruházát bezárták, miután az amszterdami és sliedrechti üzletben bombát, az utrechtiben pedig robbanóanyagot fedeztek fel, adta hírül a holland közszolgálati rádió.
DIE PRESSE
Az ukránok még most is emlékeznek az 1932–33-ban – Sztálin által mesterségesen létrehozott éhínségben – kiéheztetett honfitársaikra. A becslések szerint 5-8 millió ukránt öltek meg ily módon, akiknek leszármazottai most kártérítési perre készülnek Moszkva ellen – írja a vezető osztrák lap.
*
Az EU-hoz csatlakozó Magyarországon élő romák – ketyegő időzített bomba Európának címmel a lap budapesti tudósítója arról ír, hogy a cigányokat diszkriminálják és kirekesztik, és hogy iskolai végzettségük hiánya miatt az EU-ban is a munkanélküliség és a keserű szegénység lesz osztályrészük.
THE NEW-YORK TIMES
A Nobel-hős azt akarja, hogy Magyarország nézzen szembe múltjával címmel a New York-i liberális lapnak kis, berlini lakásában nyilatkozott Kertész Imre, aki a németek tekintetében békülékenyen kijelentette: „Valaki nem lehet mérges egy egész nemzetre, és semmiképpen sem a második vagy a harmadik nemzedékre.” A magyarokat viszont emlékeztette Kertész a szerepükre abban, hogy zsidókat küldtek a halálba.
THE GUARDIAN
Az izraeli hadsereg Ramalláhban egy minibusztaxiban megölte eddigi legidősebb palesztin áldozatát, egy 95 éves nagymamát, aki 19 unokája számára indult el ajándékot vásárolni, olvasható a baloldali brit lapban, amely ugyanezen tudósításában még arról is beszámol, hogy az Izraelben és a palesztin területeken dolgozó ENSZ-alkalmazottak követelték, hogy az izraeli hadsereg hagyjon fel az ENSZ állományának zaklatásával, ütlegelésével és legyilkolásával.
DE VOLKSKRANT
Izraelben megdöbbenést okozott az országban meglévő szegénységről napvilágot látott jelentés, amelyből kitűnik, hogy a gazdagok és a szegények közötti szakadék nagyobb, mint a nyugati világban bárhol, beleértve az Egyesült Államokat is, olvasható a holland lapban.
Forma–1: azonnali menesztés, húsz év után kell távoznia Max Verstappen főnökének
