Nobel-cigaretta

Medgyessyné született Csaplár Katalin láthatóan otthon érezte magát a minap Stockholmban. Az élőben közvetítő svéd televízió is mutatta, hogy a Nobel-díj átadását követő városházi díszvacsorán Katalin asszony nemes egyszerűséggel cigarettára gyújtott (hogy Kossuthot szívott-e, Munkást, vagy 5 ÉVES TERV-et, azt nem lehetett kivenni a képernyőn).
A miniszterelnöknén kívül senki más nem dohányzott a teremben, de ez nem zavarta az érintettet élvezetében, szívta-fújta, eregette Magyarország jó hírét a magasba. Ha van ott egy sámli vagy hokedli, bizony mondom néktek, talán a lábát is fölteszi rá. (Megjegyzem, még az egyébként erős dohányos hírében álló XVI. Károly Gusztáv svéd király sem gyújtott rá. Igaz, ő csak egy egyszerű király…)
De nem csak az excellenciás urak közt tesz ki magáért Csaplár Katinka, legutóbb például az egyik Baranya megyei kis településen mondott szívbe markoló beszédet (ott egyébként még pipázni is lehet – ha futja dohányra). Idézek a szózatból: „Nagyon nagy örömmel jöttem, hogy megtudtuk, hogy van egy ilyen speciális település, ami önöket takarja, mármint a romákat… Az is tudja, ki a szegény, aki nem szegény, ha lelke van és jó lelke van.”
Azért nem lehet könnyű politikusfeleségnek lenni sem. Úgy kell képviselnünk urunkat, párunkat, hogy miközben munkájukat segítjük, karrierjüket egyengetjük, megőrizzük a magunk egyéniségét. Ha ez nem sikerül, akkor bizony nemcsak magunkról, hanem életünk párjáról is bizonyítványt állítunk ki. Címeres oklevelet. Továbbmegyek. Az egész nemzet billogot kap a vállára, sütést a homlokára.
Kedves népvezérek! Okítsátok hitveseteket táncra, illemre, írásbeliségre, beszédtechnikára, s a Haza fényre derül. (Legalábbis nem égünk, mint a lódengyár.)