Súlyos olajszennyezés történt december 17-én délelőtt a Sebes-Körös nagyváradi szakaszán – értesült a Magyar Rádió Krónika című hírműsora. A városközpontban horgászok fedezték fel, hogy nagy mennyiségű olaj ömlik a folyóba. Azonnal értesítették a megyei környezetvédelmi felügyelőséget.
Kapy István, a hatóság főbiztosa a Krónikának elmondta: a Dacia híd mellett egy kanálisból folyt az olaj, amely még akkor is folyamatosan ömlött a Körösbe, amikor a szakemberek megérkeztek. – Nyilvánvaló, hogy valaki a csatornázási rendszerbe öntött nagyobb mennyiségű szennyező anyagot. Jelenleg vizsgáljuk, hol történhetett az illegális cselekmény – tette hozzá.
A környezetvédelmi hatóság emberei délutánig nem tapasztaltak súlyos környezetkárosodást, halpusztulást, ez azonban csak annak tudható be, hogy a szóban forgó szakaszon amúgy is kevés a hal. Kapy István szerint ha mégis halpusztulást észlelnek, azonnal feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen. Ha kiderül, ki volt az elkövető, akkor tíz- és százmillió lej (130 ezer és 1,3 milló forint) közötti bírság szabható ki rá.
Volodimir Zelenszkij változásokat jelentett be
