Őrizetben Bin Laden hírszerzője

MTI
2002. 12. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kairói közlés szerint letartóztatásban marad az al-Kaida terrorszervezet vezető figurája, akit Pakisztán még márciusban, ENSZ-közbenjárással adott ki Egyiptomnak. Mohamed Nagah Abdel-Makszúd, más néven Abu Moszaab tájékoztatási ügyekben volt illetékese az Oszama bin Laden irányította szervezetnek, akit megbízatása nyomán Reuters néven is emlegettek. Az al-Ahrám című egyiptomi kormánylap szerint a férfi az al-Kaidára és más radikális iszlám csoportosulásokra vonatkozó híreket gyűjtött rádióadásokból, valamint angol és arab nyelvű újságokból, és gyakorlatilag mindennapos kapcsolatban állt Bin Ladennel, illetve annak egyiptomi jobbkezével, Ajman az-Zavahirivel, hogy továbbítsa összefoglalóit. Az egyiptomi férfi Pakisztánban katonai kiképzést is kapott, egy akció során pedig elveszítette jobb szemét és egyik lábát. 2001. szeptember 11-én Afganisztánban tartózkodott, de az Amerika-ellenes merényletek után visszaszökött Pakisztánba. Az Egyiptomnak tavasszal kiadott Abu Moszaab neve rajta van azon a 150-es listán, amelyet a kairói hatóságok az általuk körözött terroristákról állítottak fel még 2001 elején.
*
Henry Kissinger volt külügyminiszter lemondott a múlt év szeptember 11-i terrorcselekményekkel kapcsolatos mulasztásokat kivizsgáló független bizottság elnöki tisztségéről, amelyre november 27-én nevezte ki George Bush amerikai elnök. Kissinger azzal indokolta döntését, hogy tisztségében nehéz lenne elkerülnie az összeférhetetlenség látszatát üzleti tevékenységével, s ezen az ügyfelek nevének az ismertetése sem segítene, csak tanácsadó cégének a felszámolása. Ez viszont túlságosan is elodázná a bizottság munkájának a megkezdését. A volt külügyminiszter kinevezését üzletei miatt kezdettől fogva viták övezték, a demokrata párti politikusok pedig abban is kételkedtek, hogy a 79 éves expolitikus objektíven fel tudja tárni, mit tudott a kormány a készülő terrorcselekményekről. A megalakuló bizottságnak amúgy 18 hónap áll majd rendelkezésére feladatának elvégzésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.