Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetFél éve nincs ötös Ezen a héten sem volt telitalálatos szelvény az ötös lottón, bár az elmúlt héthez hasonlóan most is 14,3 millió számsort játszottak meg a fogadók. Somorai László, a Szerencsejáték Rt. szóvivője elmondta: legközelebb 2,54 milliárd forintot nyerhet az, aki egyedül találja el mind az öt számot. (Sz. K.) Jól szerepelt az MKP A szlovákiai választópolgároknak csupán a fele tartotta fontosnak, hogy részt vegyen a hét végi önkormányzati választásokon, ahol a Magyar Koalíció Pártja (MKP) eddigi jó pozícióit megőrizve 224 polgármesteri széket (8 százalék) önállóan szerzett meg a harmadik helyre befutva ezzel. Első helyen a függetlenek végeztek, 32,7 százalékkal, míg a második helyre a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért – Néppárt került. (MTI) A Fiat Auto olasz kézben marad A Fiat-konszernhez tartozó, pénzügyi válságba került Fiat Auto olasz kézben marad Gabriele Galateri cégelnök szerint. A vállalat azonban adott időben megvizsgálja a General Motors amerikai autógyárral kötött opciós megállapodást a maradék 80 százalékról – tette hozzá. Mától a Fiat 5600 dolgozóját felmentik a munkavégzés alól. (MTI) Karácsonyig lehet fizetni márkával A ruházati cikkek forgalmazására szakosodott egyik német áruházlánc december 24-ig meghosszabbította akcióját: üzleteiben euró mellett márkával, illetve a két pénz kombinációjával is lehet fizetni. (MTI) Haupt az FPÖ élén Herbert Haupt eddigi elnököt választotta az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kongresszusa elnökké tegnap, aki kiállt a párton belüli egység, valamint a kormányban való részvétel mellett. Az 55 éves Haupt eredetileg Jörg Haider megbízásából vette át a tisztséget. (MTI) Móring váltja Szitát? Várhatóan Móring József Attila somogyvári polgármester foglalja el Szita Károly helyét a Fidesz frakciójában – értesült lapunk. Emlékezetes: Szita azért mondott le mandátumáról, mert a jövőben polgármesterként csak Kaposvár vezetésére kíván összpontosítani. (K. F.) Pozsony elutasítja a státustörvényt A szlovák külügyminiszter szerint Pozsony számára a magyar kedvezménytörvény módosított formájában sem lesz elfogadható, de Eduard Kukan nem tart attól, hogy a nézetkülönbségek jelentősen megnehezítenék Szlovákia uniós csatlakozását. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















