Egyeztető fórum a közszférában
Megalakult az alapszabály elfogadásával az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács pénteken Budapesten. Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke a munkavállalói oldal nevében az aláírás előtt indítványozta: a fórum az alapszabály szerint is foglalkozzon a köztisztviselői, közalkalmazotti törvény hatálya alól a Munka Törvénykönyve fennhatósága alá átszervezett, de továbbra is a közszolgálatban tevékenykedő dolgozók ügyeivel is. (MTI)
Tiltakozó érdekvédők
Tiltakozik a CIB Bank magatartása ellen a Ruházati Dolgozók Szakszervezete (RDSZ), miután a pénzintézet a Zalaegerszegi Ruhagyár egyik hitelezőjeként felmondta a textilcéggel kötött szerződést, s az 5 napos fizetési határidő lejárta előtt árverést hirdetett. Emellett értékbecslés nélkül, a bírósági végrehajtás szabályainak mellőzésével megkísérelte eladni a zalaegerszegi, a lenti és a sümegi gyártelepet – áll a szakszervezet közleményében. (MTI)
Több a házasságkötés
Emelkedett a házasságkötések száma, kevesebb gyermek született és többen haltak meg az idén az első tíz hónapban, mint egy évvel korábban; a népességcsökkenés üteme kismértékben meghaladta a 2001 januárja és októbere közötti mértéket – derül ki a KSH friss adataiból. Eszerint az év első tíz hónapjában 41 100 házasságot kötöttek, 80 900 gyermek született és 109 300-an haltak meg. A házasságkötések száma 5,5 százalékkal emelkedett. (MTI)
Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
