Thürmer ragaszkodik a vörös csillaghoz
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke levelet írt Medgyessy Péter miniszterelnöknek, amelyben felkéri a kormányfőt: „kezdeményezze a büntető törvénykönyv módosítását, és adják vissza az európai munkásmozgalom jelképét, az ötágú vörös csillagot.” Thürmer szerint a „vörös csillag és a sarló és kalapács tilalmát semmilyen magyar belpolitikai körülmény nem indokolja. Betiltásuk az akkori túlideologizált magyar belpolitika következménye volt”. (J. Á.)
Szenes beadványa
Szenes Andrea és jogi képviselője, Strasszer Tibor azzal a kéréssel fordultak a Fővárosi Bírósághoz, hogy a testület másodfokú döntését követően hívja fel az MTV Rt. figyelmét arra, hogy az alelnöki munkakörre vonatkozó szervezeti átalakításon ne változtasson – áll Szenes lapunkhoz eljuttatott közleményében. (MN)
Kérelem Székely ügyében
Felülvizsgálati kérelmet terjeszt a Legfelsőbb Bíróság elé Székely Zoltán volt kisgazda országgyűlési képviselő ügyvédje, mert súlyosan jogsértőnek találja a védence elleni büntetőeljárást. Gyuris Ágnes szerint többek között törvénytelenül hallgatták le Székely magánbeszélgetéseit. (MN)
Árrobbanás Győrben
Jelentős mértékben emelkednek a győri közüzemi szolgáltatások díjai jövőre, a rászoruló nyugdíjasok azonban kompenzációban részesülnek. Az ivóvíz- és a csatornadíj 5,6, illetve 9,3 százalékkal lesz magasabb az ideinél. A szemétszállítás tarifája 12 százalékkal nő. (MTI)
Pályázat kisebbségi szervezeteknek
Pályázatot ír ki az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek jövő évi működési költségvetési támogatására. A pályázat benyújtásának határideje 2003. február 15. A teljes szöveg letölthető a www.meh.hu/nekh és a www.parlament.hu címről, illetve megjelenik majd a Magyar Közlönyben és a kisebbségi lapokban. (MN)
Kitüntetett főparancsnok
Mádl Ferenc a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést adományozta a búcsúlátogatáson Magyarországon tartózkodó, januárban leköszönő Joseph W. Ralstonnak, a NATO – Szövetséges Fegyveres Erők európai főparancsnokának. (MTI)
Ratifikációs küldöttségek
A magyar csatlakozás ratifikációit megelőzően delegációk küldését tervezzük az uniós országokba; feladataink lesznek a csatlakozási szerződés kimunkálásában, a közvélemény tájékoztatásában és a népszavazás előkészítésében is. Erről Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke beszélt Zalaegerszegen. A Fidesz alelnöke szerint a jól indult csatlakozási tárgyalások befejező részének eredménye egy olyan diákéhoz hasonlít, aki „négyes-ötösre állt, de a vizsgán már az elégségessel kellett megelégednie”. (MTI)
Tízéves a Duna TV
A Duna Televízió fennállásásnak 10. évfordulója alkalmából Mádl Ferenc köztársasági elnök Sára Sándor filmrendezőnek, az adó első elnökének a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, Hanák Gábor történésznek, rendezőnek és Lugossy László filmrendezőnek a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adta át tegnap Budapesten. (MTI)
Rogán: Lopakodó Bokros-csomag
A költségvetés sarokszámai és főbb döntései között egy lopakodó Bokros-csomag köszön vissza – fejtette ki véleményét tegnap esti sajtótájékoztatóján Szekszárdon Rogán Antal, a Fidesz alelnöke. Megfogalmazása szerint a 2003-as költségvetés a megszorítások költségvetése, amelynek vesztesei a magyar családok, az önkormányzatok és a vállalkozók. (MTI)
Von der Leyen tekintélyuralmi rendszert épített ki
