Röviden

MTI
2002. 12. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az EU küszöbén
Budapest. Kovács László meggyőződése szerint az unióhoz nem lehet rosszul csatlakozni, Magyarország is jól zárta le a felvételéről folytatott tárgyalásokat, mert nettó pozíciója a belépés után pozitív lesz. A külügyminiszter erről tegnap beszélt a Magyarország az Európai Unió küszöbén című konferencián. Kovács László kiemelte: a csatlakozás utáni támogatás öszszességében nézve több lesz majd, mint az ország befizetése és az „elvesztett” előcsatlakozási támogatás. (MTI)
Amerikai intés
Varsó. Ha Lengyelország nem az F–16-os vadászgépet választja a többfeladatú harci repülőgépekre kiírt versenytárgyaláson, nem lesz együttműködés az amerikai és a lengyel légierő között – idézett a Trybuna című napilap egy neve elhallgatását kérő amerikai diplomatát. Az amerikaiakra nézve kedvezőtlen esetleges lengyel döntés nem érintené a többi fegyvernem közötti együttműködést, de a tender eredménye mindenképpen nagy befolyással lesz a két hadsereg kapcsolataira és Lengyelország NATO-beli pozíciójára – mondta a diplomata. A 3,5 milliárd dollár értékűre becsült versenytárgyalás eredményének kihirdetését december végére ígérik. (MTI)
Milliók az újjáépítésre
Oslo. Egymilliárd 240 millió dolláros felajánlást tettek Afganisztán újjáépítésére egy tegnap Oslóban rendezett felajánlási konferencián. Vidar Helgesen norvég külügyminiszter elmondta, hogy a 23 nemzet képviselői közül néhányan még nem tettek felajánlást, így a 2003-as évre ígért újjáépítési adományok összege elérheti a kétmilliárd dollárt is. Felajánlások érkeztek utak helyreállítására, a tálib rendszerben a tanulástól eltiltott afgán lányok oktatására, menekültek hazatérésének megsegítésére, a vízhálózat javítására, közegészségügyi beruházásokra és az új hadsereg felállítására. (MTI)
Szlovák kifogások
Pozsony. A kedvezménytörvény elleni szlovák kifogásokkal összhangban áll annak a levélnek az üzenete, amelyet az EU bővítési biztosa, Günter Verheugen írt a magyar jogszabály ügyében – jelentette ki a szlovák külügyminiszter. Eduard Kukan szerint Verheugen levele azt tükrözi, hogy az unió illetékesei „teljes mértékben rálátnak” az ügyre. A levél ismeretében az is elmondható, hogy a magyar jogszabály a tervezett módosításokkal együtt sem áll összhangban a Verheugen-üzenetben kinyilvánított elvekkel – fogalmazott Kukan. Mint mondta, a magyar külügyminiszter egyelőre nem kezdeményezte kettejük találkozóját. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.