Takarékos háztartások
A háztartások operacionális nettó finanszírozási képessége, az inflációszűrt megtakarítása novemberben 37,1 milliárd forint volt – közölte előzetes adatok alapján tegnap az MNB. Novemberben is erőteljesen bővült a háztartások hitelfelvétele, főleg az ingatlanhitelek esetében. Múlt hó utolsó napján a háztartásoknál forintban lévő készpénz 1082,6 milliárd forintot tett ki, szemben az októberi 1064,4, s a tavaly novemberi 916,9 milliárd forinttal. A valutában lévő készpénz egy év alatt folyamatosan csökkent. (MTI)
Építőipar: jelentős éves bővülés
Az építőipari termelés volumene októberben munkanaptényezővel kiigazítva 15,6 százalékkal haladta meg a 2001. októberit, az előző havinál – szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva – pedig 4,1 százalékkal volt alacsonyabb – közölte a KSH tegnap. (MTI)
Vállalkozók felkészítése
Az északkelet-magyarországi kis- és középvállalkozások is bekapcsolódhatnak az Európai Unió Plato-programjába, amely a vállalkozások működésének erősítését, valamint hálózatba tömörítését és együttműködését segíti. A területi kamara és a belgiumi kelet-flandriai kamara szervezésében Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar- és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vállalkozók kétéves szakértői felkészítést kapnak tevékenységük javításához. (MTI)
TEÁOR-t frissít a KSH
Felfrissíti a KSH a Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszerét (TEÁOR), amit a gazdasági folyamatok korszerűsítésével együtt járó tevékenységváltozások indokolnak – közölte a KSH tegnap. A frissítést a KSH 2003. elején kezdi. A nemzetközi ajánlásokkal összhangban elvégzett módosítások a rendszer egészét nem érintik, viszont lehetővé teszik olyan új tevékenységek felvételét, amelyek korábban nem szerepeltek nevesítve a nómenklatúrában. (MTI)
Kedvezmények a Fundamentától
Esetenként 5–30 százalékos kedvezményt is igénybe vehetnek a Fundamenta lakás-takarékpénztár ügyfelei lakásfelújítási vagy átépítési vásárlásaikhoz – áll a pénztár közleményben. A cég decemberben indította el „A-lapozó” elnevezésű ügyfélklubját, amelynek tagjai olcsóbban vásárolhatnak építőanyagot, illetve vehetnek igénybe szolgáltatásokat. (MTI)
Felminősített orosz adósság
Felminősítette az orosz szuverén devizaadósság és a kinnlévő orosz szuverén eurokötvények, valamint a banki devizabetétek felső besorolási határát tegnap a Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő az ország tartósan jó makroteljesítménye miatt. További más orosz régiókat is felminősítették. A piacon forgalmazott orosz adósság nem reagált a bejelentésre, sőt, valamelyest még gyengült is. (MTI)
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
