A tanulság
Nem elég, hogy Adrian Nastase december elsején Budapesten méltóztatott fogadni egynémely magyar nyúlgerinc hódolatát az Erdély sorsát megpecsételő 1918-as gyulafehérvári nemzetgyűlés évfordulóján, most az is kitudódott, hogy az Aradon évtizedek óta raktárban rejtegetett 1849-es Vértanú-emlékmű azért nem kerülhet vissza méltó helyére, mert a román kormányfő nem járul hozzá a városi tanács ez ügyben hozott kedvező döntéséhez. Tanulság: mákor mélyebbre kell hajolni…
Életfogytiglan két gyilkosságért
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte első fokon a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság Balogh Jánost, aki két éve Sza-kolyban gyilkolt meg egy 64 éves embert, 1999-ben Budapesten ölt meg egy 67 éves nőt, akit meg is erőszakolt. (MTI)
Rendőrökre támadtak
Feltehetően ittasak voltak azok a dombrádi férfiak, akik a hét végén rendőrökre támadtak. Egy 46 éves férfi lakossági bejelentés alapján intézkedő járőröknek rontott, és elszakította ruhájukat. Ezután nyolc-tíz helybeli körbeállta és megrongálta a rendőrök kocsiját. (P. T.)
Vadásztársát lőtte le
Meglőtt egy vadászt kollégája a Borsod megyei Varbó közelében. A férfit életveszélyes sérülésekkel szállították a miskolci kórházba. A rendőrség vizsgálja a vadászbaleset körülményeit. (HP)
Fejlemények a móri ügyben
A móri vérengzés ügyében a rendőrség egy személyt azzal gyanúsít, hogy részt vett K. Ede és H. László egyik korábbi akciójában – értesült az RTL Klub. Az mtv Híradójának a gyanúsítottak ügyvédje elmondta: elképzelhető, hogy az illető tett terhelő vallomást védencei ellen. Az értesüléseket a rendőrség sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. (MTI)
Hatszázmilliós csempészáru
A vám- és pénzügyőrség munkatársai 600 millió forint értékű műszaki árut foglaltak le tegnap egy Pest megyei településen. Egy izraeli állampolgárt őrizetbe vettek, a nyomozás tart. (MTI)
Tolcsvay előadása
Ma 18 órától Tolcsvay Béla tart előadást a Vigadóban, a Nap Kapu könyvesboltban. (MN)
Egy templomot is súlyos kár ért a viharban
