Iraki–orosz per?
A Lukoil, a legnagyobb orosz kőolajcég svájci nemzetközi bírósághoz fordulhat, mert Irak december 9-én felbontotta vele a szerződést a húszmilliárd dollárnyi kőolajkincset rejtő nyugat-quarnai olajmező kiaknázásáról. Abbasz Halaf Kumfud moszkvai iraki nagykövet szerint nem politikai okból, hanem a Lukoil kötelezettségvállalásának elmulasztása miatt döntöttek a lépésről. Megfigyelők viszont politikai nyomást sejtenek: Bagdad egyre gyengébbnek érzi az Egyesült Államokkal szembeni moszkvai támogatást. (MTI)
Kínai óriásbefektetés
A dél-koreai LG Electronics 300 millió dollár befektetéssel erősíti kínai vegyesvállalatát, amely a jövőben légkondicionálókat és motorokat is gyárt majd. A befektetés keretében több új üzemet építenek 2005-ig a Pekingtől délkeletre fekvő Tiencsin városában. Az LG hét évvel ezelőtt 240 millió dolláros befektetéssel indította be kínai vegyesvállalatát. (MTI)
Olasz bankfúzió
Három olasz bank, a Bergamo, a BPCI és leánycége, a Lunio igazgatótanácsa vasárnap egyesülésről döntött, amivel Olaszország hetedik legnagyobb bankja jön létre. Közleményük szerint az új pénzintézetnek 2,5 millió ügyfele és közel 1200 fiókja lesz. (MTI)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Védelmi innovációval építjük tovább a jövő haderejét!
