Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet<bFelszámolást kért a ZA-KO Rt.
Felszámolást kért a cégbíróságtól az 1200 dolgozót foglalkoztató zalaegerszegi ZA-KO Rt. – jelentette be tegnap Harrach Péter, a ruhagyár másfél hónapja kinevezett vezérigazgatója. A cég 1,5 milliárd forintos adósságot halmozott fel, ugyanakkor idei árbevétele csak 2,2 milliárd forintra tehető. A cég várhatóan 600-700 dolgozójától lesz kénytelen megválni. (MTI)
Nastase a szélsőségekről
Romániában és Magyarországon egyaránt jelentősen csökkent a szélsőségesek száma – jelentette ki tegnap a román miniszterelnök. Adrian Nastase szerint a két országban fellépő szélsőséges erők táborának csökkenésére azt a példát említette, hogy december elsején csak 80 ember tüntetett Budapesten amiatt, hogy a magyar miniszterelnök részt vett a román nemzeti ünnep alkalmából adott fogadáson. (MTI)
Gallup: az MSZP megtorpant
Az összes szavazásra jogosult körében az MSZP támogatottsága a november eleji 42 százalékról 39 százalékra, a Fideszé 28 százalékról 26 százalékra esett vissza – olvasható a Magyar Gallup Intézet (www.gallup.hu) legfrissebb kutatásában. A két vezető pártot nézve mindhárom mérési kategóriában csökkent az MSZP javára kialakult abszolút különbség. Akárcsak négy hete, most is a teljes népesség 3 százaléka támogatja az SZDSZ-t; egy-egy százaléka a Centrum pártot, MIÉP-et és a Munkáspártot, miközben az MDF támogatottsága 1 százalékról 2 százalékra emelkedett. Azok aránya, akik nem szavaznának, változatlanul tíz százalék. (MN)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en