Felminősített magyar bankok
Felminősítette a Moody’s Investors Service tegnap azt a hat magyar bankot, amelyek besorolását a szuverén magyar adósi osztályzat novemberi emelése után helyezett pozitív figyelőlistára. A döntés a Budapest Bankot, a Kereskedelmi és Hitelbankot, az OTP Bankot, a Postabank és Takarékpénztárt, a Magyar Külkereskedelmi Bankot, valamint a Földhitel- és Jelzálogbankot érinti. (MTI)
A Swiss csökkenti járatszámait
Tegnap repülőgépei és járatai számának csökkentését jelentette be a Swiss légitársaság, amely a csődbe ment Swissair utódjaként az idén tavasszal kezdte meg működését. A csökkentésekre részben januárban, részben március végén kerül sor. A karcsúsítás miatt 300 ember állása válik fölöslegessé, de a földi műszaki személyzet létszámát jövőre 200 fővel szeretnék emelni. (MTI)
Kevesebb, de jobb bor
Az idén mintegy 3-3,5 millió hektoliter bor került a pincékbe, ami kevesebb a vártnál. Ugyanakkor a bor minősége rendkívül jó, meghaladja az 1999-es, illetve a 2000-es évjárat minőségi szintjét – mondta Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára tegnap egy budapesti szakmai tanácskozáson. Urbán jelezte: a jelenlegi 22 borvidék számát várhatóan a felére kell csökkenteni, mert csak így lehet hatékony marketingtámogatást adni a magyar bornak. (MTI)
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
