Egyszerűsíti a hitelfelvételt a Fundamenta Lakás-takarékpénztár Rt. A társaság közleménye szerint 2002. december 16-tól 500 ezer forintos hitelösszegig az ügyfél választhat, hogy kezest, illetve adóstársat von be az ügyletbe, vagy ingatlanfedezetet állít. Hasonlóan a gyorsított hitelfelvételt szolgálja, hogy 150 ezer forintig készfizető kezes bevonása nélkül is felvehető a kölcsön. (PB)
***
Hároméves kutatómunka után új gázlelőhely feltárásában vesz rész a Mol Pakisztánban. Az első tesztvizsgálatok napi 550 ezer köbméter földgáz- és napi 229 hordónyi kondenzátumtermelést tételeznek fel. A Mol külföldi kutatási koncessziói többségét értékesítette, azonban Pakisztánt már tavaly olyan ígéretesnek találták, hogy mindenképpen meg akarták várni az első fúrásokat. (PB)
***
Csehország hazai összterméke 1,5 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a tavalyi harmadik negyedhez képest – jelentette a cseh statisztikai hivatal. A harmadik negyedévi lassulás kisebb volt a vártnál: elemzők átlagosan 1,2 százalékos ütemre számítottak. (MTI–ECO)
***
A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. vállalkozóknak nyújtott értékesítési célú lakásépítési hitelállománya az év végéig 8,5–9 milliárd forintra nőhet. A bank lakossági lakáshitelállománya a tavaly év végi 19 milliárd forintról november végéig 67 milliárd forint fölé emelkedett. (PB)
***
Január 15-én tartja az Egis Rt. az éves rendes közgyűlését , ahol a részvényesek várhatóan beszámolót hallgatnak meg a 2001-es és a 2002-es üzleti tevékenységről, illetve döntenek a mérleg elfogadásáról, az eredmény felosztásáról. A napirendi pontok között szerepel még igazgatósági tagok és a könyvvizsgáló választása is. (PB)
Már 1,2 millióan nézték meg, ahogyan Kocsis Máté helyreteszi Magyar Pétert a reptéri zápor kapcsán + videó
