Röviden

Orbán Viktor Koppenhágában Orbán Viktor volt miniszterelnök csütörtökön a dán fővárosba utazik, és az Európai Parlamentben legnagyobb frakciójú Európai Néppárt (EPP) alelnökeként részt vesz a szervezet bővítési csúcstalálkozóján. Az EPP vezetőségének összejövetelén a másnapi uniós csúcstalálkozó lesz az egyetlen napirendi pont. (MTI) Levél Medgyessynek Benes-ügyben Nyílt levelet intézett a miniszterelnökhöz egy belgiumi civil szervezet, a Közép-európai Emberi Jogvédő Bizottság. A levél aláírója, Pierre Gillet Medgyessy közbenjárását kéri, hogy a Benes-dekrétumok következményei – mint például a diszkriminatív kárpótlás – ne sújtsák a felvidéki magyarságot. A belgiumi emberjogi szervezet sajnálatosnak tartja, hogy sem a Magyar Koalíció Pártja, sem a magyar kormány nem emeli fel szavát a kárvallott felvidéki magyarok érdekeiért. (MTI) Közlekedés: új felelős a GKM-ben Kovács Ferencet, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) gazdaságfejlesztési és pénzügyi helyettes államtitkárát nevezte ki Csillag István miniszter közlekedési helyettes államtitkárnak – tájékoztatta tegnap lapunkat a GKM. Mint ismeretes, Ruppert Lászlót, a tárca közlekedésügyekért felelős helyettes államtitkárát Csillag István felmentette. Kovács Ferenc helyére Balázs Ágnes, a minisztérium eddigi kabinetfőnöke kerül. Információink szerint menesztették továbbá a minisztérium közúti főosztályának vezetőjét, Holnapy Lászlót, illetve öt megyei közútkezelő kht. vezetőjét. (P. G. I.) Nem változtatott a FED a kamatokon A várakozásoknak megfelelően nem módosított az amerikai Federal Reserve (FED) nyíltpiaci bizottsága az irányadó kamatszinten. Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED egy hónapja, novemberben 0,50 bázispontos kamatcsökkentéssel jelezte, hogy nem elégedett az amerikai gazdaság növekedésével. A federal funds rate jelenleg 1,25 százalékon áll, az irányadó kamat utoljára 41 éve állt ezen a szinten. (MTI)

–
2002. 12. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.