Röviden

Egyeztetés a bérekről A gazdasági kabinet rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi László Csaba pénzügyminiszter, amelyre meghívja a munkavállalók, a munkaadók és a jegybank képviselőit annak érdekében, hogy közösen tisztázzák a jövő évi bérpolitikai célkitűzések értelmezésében mutatkozó nézeteltéréseket. Tegnapi hír az is, hogy nem fogadták el a rendvédelmi szervek szakszervezetei a kormányzat ajánlatát a hivatásos állomány jövő évi keresetnövelésére. (MTI) Berlusconi tervei Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök bejelentette, hogy jövőre elnöki rendszer bevezetését fogja javasolni a parlamentnek. Az olasz kormány karácsony és újév között átadja a parlamentnek a 2003-ban benyújtandó reformok menetrendjét – közölte Berlusconi, nem titkolva, hogy egy francia típusú elnöki rendszer kialakítását szorgalmazza. (MTI) Megújuló műemlékek Bár a budapesti Szent István-bazilika tizennyolc éve tartó felújítását jövő év júniusára kellene befejezni, a beruházó húsvétra tervezi az átadást – derült ki a tegnapi bejáráson. A sárospataki Rákóczi Múzeum rekonstrukciója is befejeződik jövőre, a Szépművészeti Múzeum körüli munkák egy része azonban csúszik egy évet. (K. E.) Felfedték a tanút A hágai Nemzetközi Törvényszéken Szlobodan Milosevics ügyében pénteken példátlan módon felfedték az egykori jugoszláv elnök ellen eddig titokban tanúskodó egyik személy kilétét, aki az exállamfő szövetségese volt. Milan Babic, az egykori, horvátországi szakadár szerb vezető eddig védett tanúként vallott. (MTI)

–
2002. 12. 06. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.