Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Rómában tárgyalt Orbán Viktor Pier Ferdinando Casinivel, az olasz képviselőház elnökével találkozott tegnap Rómában Orbán Viktor volt miniszterelnök, lezárva kétnapos olaszországi útját. A volt kormányfő előző nap Silvio Berlusconi miniszterelnökkel és Gianfranco Fini miniszterelnök-helyettessel ismertette az EU-csatlakozással kapcsolatos magyar álláspontot. (MTI) Öt évre itthon marad a Munkácsy-kép Mától érvényes az a szerződés, mely szerint öt évig még Magyarországon marad Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festménye. A szerződést a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma kezdeményezésére a Magyar Nemzeti Galéria és az Art Gallery of Hamilton képviselői írták alá. A festmény már „elindult” Kanadából, és – az Ecce Homóval és a Golgotával együtt – a debreceni Déri Múzeumban tekintheti majd meg a nagyközönség. (MTI) GVH: harmicötmilliós bírság a UPC Kft.-nek Harmincötmillió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a UPC Magyarország Kft.-re. Megállapították, hogy a UPC Magyarország visszaélt gazdasági erőfölényével, amikor elzárkózott az üzleti kapcsolat folytatásától, illetve fenntartásától a TVNet internetszolgáltatóval. (H. E.) Importhús-dömping Három hét alatt négyszázezer disznónak megfelelő húsmennyiség jön be az országba, s ez megengedhetetlen módon zavarja öszsze a húspiacot – jelentette ki Mészáros Gyula, az agrártárca közigazgatási államtitkára. Figyelmeztetett: ha a piaci szereplőkkel folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre, a tárca drasztikus intézkedésektől sem riad vissza. (D. M.)

–
2002. 12. 05. 23:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.