Röviden

–
2002. 12. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Medgyessyt bírálja a nemzeti baloldal
A baloldali hazafias érzelmű emberek nevében tiltakozik Szűrös Mátyás volt MSZP-s képviselő, Bácskai Sándor, a történelmi Szociáldemokrata Párt főtitkára és Sztankovánszki Tibor, a párt elnöke amiatt, hogy Medgyessy Péter, Kovács László és Göncz Árpád a román miniszterelnökkel együtt „örömünnepet” ültek a fővárosban, Erdély Romániához csatolásának évfordulóján. (MN)

Lakáskiürítési tilalom márciusig
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara december 1-jétől jövő év március 1-jéig kilakoltatási tilalmat rendelt el, az intézkedés célja, hogy télen ne váljanak esetleg hajléktalanná a kilakoltatottak. Krejniker Miklós, a kamara elnöke elmondta: a tilalom a magánszemélyek, valamint az önkormányzatok ingatlanjaira vonatkozik. (MTI)

Hajléktalan családok fedél nélkül
Nincs elég hely a hajléktalan családok számára, mert nem teljesítik törvényi kötelezettségüket az önkormányzatok, és a kormány által nyújtott 200 milliós többletforrás is csak az életmentő intézkedésekre, illetve a hajléktalanprogram elindítására elég – ismerte el Vecsei Miklós miniszteri biztos. (H. GY.)

Közbeszerzési törvény: Keller módosítaná
A közbeszerzési törvényt a jövő év első felében módosítani kell ahhoz, hogy mindenben megfeleljen az Európai Unió normáinak – mondta Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Szerinte fel kell emelni a közbeszerzések értékhatárait, s a jelenleginél nagyobb rugalmasságot szükséges beépíteni az eljárások megvalósítása során. (MTI)

Megegyezett az ORTT és a Sláger
Az ORTT tegnapi ülésén egyhangú szavazással döntött a Sláger Rádió Műsorszolgáltató Rt.-vel 1997-ben kötött műsor-szolgáltatási szerződés módosításáról. Eszerint: a rádió vállalja a szerződés szerinti koncessziós díj megfizetését azzal, hogy az ORTT méltányos díj ellenében, 5 évre meghosszabbítja a Slágerrel kötött szerződést. (MTI)

Pert vesztett a Népszabadság
Első fokon pert vesztett a Népszabadság a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal szemben. Az ítélet szerint a lap valótlanul állította, hogy a szervezet aktivistái füttyszóval és bekiabálásokkal botrányt okoztak az október 6-i aradi megemlékezésen. Jó hírnév megsértése miatt kártérítési pert is indítottak a lap ellen. (P. G.)

Egy rendőr a bűnös?
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége köszönetét fejezi ki az országos rendőrfőkapitánynak a gyors és hathatós vizsgálatért, amelyet a Nyugati téren szerdán tartott hanukaünnepségen történt incidens kapcsán indított – közölte tegnap Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató. A téren egyszerre voltak jelen a zsidó hívők, s a Magyar Revizionista Liga. A budapesti rendőrfőkapitány felmentette beosztásából a rendezvénybejelentések kezeléséért felelős osztályvezetőt, a közreműködő munkatársakkal szemben pedig fegyelmit rendelt el. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.