Nem biztosított a jelenlegi helyzetben a médiatörvény átfogó módosításához szükséges konszenzus – mondta el tegnap Újhelyi István szocialista médiapolitikus. Hozzátette: a kormánypártok négypárti konszenzust akartak elérni, az ellenzék válasz nélkül szavazta le kedden a kétharmados támogatást igénylő javaslatokat. Mint mondta, a kormányzat célja a normatív, kiszámítható médiatámogatási rendszer kialakítása volt. A politikus közölte: ha az ellenzék nem is partner a üzemben tartási díjak megszüntetésében, a kormány továbbra is átvállalja a terhet.
A Fidesz a baloldali médiaterror újabb merényletéhez nem kíván segédkezet nyújtani – reagált Szalai Annamária, a Fidesz politikusa Újhelyi szavaira. Szalai szerint, a kormány a közmédiumok finanszírozásával kiszolgáltatottá tette azokat a hatalomnak. Hozzátette: az üzemben tartási díj átvállalása sérti az alkotmányt, az európai uniós jogszabályokat és a sajtószabadságot.
***
Magas szolgáltatási díjak? A Magyar Elektronikus Média Tanács szerint módosítani kell a médiatörvényt, amelynek kidolgozásban szerepet kíván vállalni – hangzott el a szervezet tegnapi sajtótájékoztatóján. Az egyesület elnökének, Máriaházy-West Marknak ismertetése szerint informálisan már felvették a kapcsolatot az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságával, illetve az Országos Rádió és Televízió Testülettel is. A szervezet magasnak tartja a ma érvényes műsor-szolgáltatási díjakat. (P. T.)
Az augusztusi budapesti koncert Leslie Mandoki szabadságra hangolt, élő zenei önarcképe
