Székház a nyomozó ügyészeknek

2002. 12. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Medgyessy Péter miniszterelnök jelenlétében adták át tegnap Budapesten a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal új székházát. Polt Péter legfőbb ügyész az ünnepségen elmondta: a 2001 elején alapított intézmény az ügyészségi reform sikerének egyik alappillére. Közölte: a hivatal hatáskörébe tartoznak az országgyűlési képviselők, bírák, ügyészek, rendőrök által és sérelmükre elkövetett bűncselekmények, valamint a több megyét érintő, jelentős felderítést igénylő, kiemelt veszélyességű gazdasági, vagyon elleni és korrupciós ügyek. Eddig 422 ügyben jártak el, ebből 200 hivatali bűncselekmény, 192 hivatali visszaélés, míg 30 esetben nagy jelentőségű korrupciós ügy volt. A legfőbb ügyész kiemelte, hogy a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalban nyílt először lehetőség arra, hogy a feljelentéstől a vádemelésig egyetlen ügyészségi szerv járjon el az ügyekben.
Medgyessy Péter miniszterelnök hangsúlyozta: a kormány és az ügyészség közös célja a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás hatékonyabbá tétele. Hozzátette: ebben fontos szerepe van a mindenkori ügyészség függetlenségének is, amit a kormány a lehető legmagasabb szinten garantál. A kormányfő úgy vélekedett, hogy az ügyészség kiterjesztett jogköre a közbiztonságot erősíti. Az átadási ünnepséget követően Medgyessy Péter és Polt Péter zárt ajtók mögött folytatott megbeszélést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.