Szigorúbb drogszabály az SZDSZ ellenében

Hírösszefoglaló
2002. 12. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emelkednének bizonyos esetekben a kábítószer-kereskedők büntetési tételei, ha a parlament elfogadja az MSZP-s képviselők által a kormány Btk.-módosításához benyújtott javaslatokat. Az indítványok szerint az alkalmi kábítószer-fogyasztóknak háromévente egy alkalommal lehetőségük nyílna arra, hogy a börtönbüntetés alól mentesüljenek, ha vállalják a nevelő- és leszoktatóprogramban való részvételt. Juhász Gábor, az MSZP frakcióvezető-helyettese közölte: módosító indítványaikról Medgyessy Péter miniszterelnökkel is konzultálnak.
Juhász kijelentette: téves az az ellenzéki vélemény, amely szerint az igazságügyi tárca eredeti előterjesztése alapján büntetlenül lehetne kábítószert fogyasztani. Hangsúlyozta viszont, hogy a szocialista javaslat eltér a minisztérium előterjesztésétől, kijelentette: Bárándy Péter, a tárca vezetője támogatja a kezdeményezést. Juhász kérdésre válaszolva azt mondta, hogy módosító javaslataikról az SZDSZ-szel is egyeztettek.
Ugyanakkor az alkotmányügyi bizottságban az SZDSZ nem szavazta meg azokat a Btk.-hoz benyújtott szocialista javaslatokat, amelyek az eredeti előterjesztéshez képest a szigorítást célozzák. A testület többsége viszont támogatta azokat. A parlament emberi jogi bizottsága a Btk. módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott 18 módosító indítványból 15-öt ítélt támogatandónak, köztük a szocialista Donáth László szigorítást célzó előterjesztését. A kormánypárti politikus indítványa – amely Répássy Róbert (Fidesz) módosító javaslatához kapcsolódik – azt fogalmazta meg, hogy azokat a kábítószer-terjesztőket,
-előállítókat, akik e tevékenységbe 18 év alatti személyt vonnak be, továbbra is olyan szigorral büntessék, mint eddig, és ne legyen érvényes rájuk az enyhítés.
*
Szó sincs arról, hogy a Btk. kábítószerrel való visszaélést szabályozó részeinek módosítása a drogfogyasztást legalizálná – olvasható az igazságügyi tárca közleményében. A büntetlenség feltétele az – emeli ki a tárca –, hogy az elkövető az elsőfokú ítélet meghozataláig okirattal igazolja: minimum hat hónapos, függőséget gyógyító, a használatot kezelő ellátásban vagy megelőző, felvilágosító programban vett részt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.