Sztrájk bénította meg az olasz nagyvárosokat

Hírösszefoglaló
2002. 12. 17. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szinte megbénította Olaszország nagyvárosait tegnap a három nagy szakszervezeti szövetség – a Cgil, a Cisl és a Uil által meghirdetett sztrájk – adta hírül a Corriere della Sera. Az érdekvédelmi szervezetek az idén több tiltakozást is szerveztek, de a tegnapi volt a legnagyobb. A lap szerint 120 ezren dolgoznak a tömegközlekedésben, s a mostani megmozdulást 85 százalékuk támogatta. A sztrájkolók azt akarták elérni, hogy 39 órás munkahetük 38 órásra csökkenjen és havi bérük legalább 106 euróval emelkedjék. A városi közlekedés fekete hétfőjeként emlegetett munkabeszüntetés már kora reggel hatalmas károkat okozott mindenütt. Több órán át nem jártak a tömegközlekedési járművek. A gyalogosok és az autósok kálváriája már hajnalban elkezdődött – írta a lap. A központok felé tartók hosszú sorokban rostokoltak. Rómában egyetlen éjszakai járat sem indult el, délelőtt két, többezres tüntetést tartottak. A sztrájkot a vasutasok is támogatták, így több járat kimaradt.
Eredetileg totális munkabeszüntetést terveztek, de Pietro Lunardi közlekedési miniszter rendelete szerint a dolgozók egyharmadának meg kellett jelennie munkahelyén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.