Távmunkapályázat százféle szakmának

Bákonyi Ádám
2002. 12. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint hatszáz munkaadó összesen 3400 távmunkahely létrehozásához kért támogatást a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, valamint az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által közösen meghirdetett, távmunkahelyek létrehozását célzó pályázatán.
Eszerint egyelőre ezer új munkahely létrehozásához nyújt a két tárca egymilliárd forintos támogatást: távmunkahelyenként 500 ezer forintot számítógép és szoftver vásárlásához, illetve internethasználathoz, további 500 ezer forintot pedig a bér, illetve a képzés finanszírozásához kapnak a pályázat nyertesei. A támogatást abban az esetben kell visszafizetni, ha két éven belül megszűnik a távmunkahely. A pályázatok elbírálása során előnyben részesülnek a romák, a gyermeküket egyedül nevelők, a negyvenöt éven felüliek, valamint a hátrányos helyzetű térségekben élők foglalkoztatását vállaló munkáltatók. A beadott pályázatok mintegy hatvan százaléka vonatkozott az ilyen preferált csoportok munkaerőpiacra való bevonására. A pályázók egyébként több mint százféle szakmában kívánnak távmunkahelyet létesíteni. A bíráló- bizottság még az idén véleményezi a pályamunkákat, a tervek szerint január végén, február elején már a számítógépet is megkaphatják a nyertesek. A két minisztérium ugyanakkor további forrasokat keres arra, hogy az ezer munkahely létrehozására indított pályázat keretén túl a további sikeres pályázók is hozzájuthassanak a támogatáshoz. A foglalkoztatáspolitikai tárca tervei szerint Magyarországon is el kellene érni, hogy a foglalkoztatottak 15 százaléka távmunkahelyen dolgozzon, ami 600 ezer új munkahelyet jelentene.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.