Gerhard Schröder lemondással fenyegette meg pártja vezetőit. Két nagy német napilap – a Bild-Zeitung és a Frankfurter Rundschau – a szociáldemokrata elnökség ülésén részt vevő személyektől kapott információra támaszkodva adott hírt a kancellár kirohanásáról: „Aki azt hiszi, hogy jobban tudja csinálni, mint én, akkor csinálja.”
Schrödernél a jelek szerint betelt a pohár azt követően, hogy több SPD-funkcionárius a sajtón keresztül nyilvánított véleményt a kormány adó- és szociálpolitikai terveiről. Kijelentéseik számtalan alkalommal ellentétes célkitűzéseket tartalmaztak és fokozták azt az egyre inkább mélyülő bizonytalanságot, amellyel a polgárok figyelik a szociáldemokrata–Zöldek koalíció nehezen érthető lavírozását. A kancellár már napokkal ezelőtt kakofóniáról beszélt, utalva pártja egységének megbomlására. Az intés nem használt, mind a parlamenti frakció elnöke, Franz Müntefering, mind Olaf Scholz főtitkár további zavaró nyilatkozatokról gondoskodott a sajtóban. Az elnökség ülésén Schröder – a hírek szerint – erélyes hangnemben közölte, nem hajlandó tovább tolerálni a hangzavart.
„Nem az SPD nyerte meg a parlamenti választást, hanem én” – hangoztatta a kancellár, majd hozzátette: „Adóemelésekkel nem lehet szavazatokat szerezni.” E megállapítása már a február elején sorra kerülő hesseni és alsó-szászországi tartományi választásokra vonatkozott. Az elnökségi ülés után többen is megerősítették, a megbeszélés nyomott, levert hangulatban zajlott le. Kormánykörök időközben cáfolták, hogy Gerhard Schröder közvetlen vagy közvetett módon lemondásával fenyegetett volna.
Bóka János: Magyar Péter és a Tisza Párt programját Brüsszelben írják
