Továbbra is várat magára a fellendülés

2002. 12. 04. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bruttó hazai termék 2002 harmadik negyedévében 3,4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, az első háromnegyed évben pedig 3,2 százalékkal nőtt a GDP az egy évvel korábbi szinthez képest – közölte tegnap – előzetes adatok alapján – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A KSH közlése szerint a bruttó hozzáadott érték volumene a szolgáltató ágazatokban továbbra is nőtt, a mezőgazdaságban kismértékben csökkent, az iparban pedig enyhén emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A nemzetgazdasági beruházások volumene – az előzetes adatok alapján – 2002 harmadik negyedévében korrekciók nélkül 5,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és a szezonálisan korrigált index szerint 0,8 százalékkal haladta meg az előző negyedévi szintet. A harmadik negyedévi beruházások teljesítményértéke 808 milliárd forint volt. Az első háromnegyed évben 2010 milliárd forintot költöttek beruházásokra, 5,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az MTI-nek nyilatkozó elemzők a 3,4 százalékos harmadik negyedévi GDP-bővülést jónak nevezték, ezzel együtt továbbra is kiegyensúlyozatlannak tartják a magyar gazdaság növekedését. Az év egészére az elemzők és gazdaságkutatók 3,2-3,5 százalék közötti bruttó hazaitermék-növekedéssel számolnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.