Trónfosztás a MIÉP-ben?

MTI
2002. 12. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Távoznia kell az elnöki posztról Csurka Istvánnak, vélik a MIÉP-ben reformfolyamatot sürgetők – állítja Grespik László. A csoport szóvivője elmondta: „érettségi találkozó” néven eddig két megbeszélést tartottak. – A párt demokratizálódását, dinamikussá tételét és modernizálását tűzte ki célul a csoport – mondta. Hírek szerint két elnökségi tag, Bognár László és Rozgonyi Ernő is részt vett az egyik gyűlésen. Grespik szerint a tagok ma Gizi-pártnak nevezik a MIÉP-et, de a problémák akkor sem oldódnának meg, ha Csurka István élettársa, Papolczy Gizella távozna a pártból. Úgy látja, a MIÉP „többé nem egyszemélyes párt, már nem Csurkától függ minden”. – Felállt egy második vonal, amelyik képes a MIÉP-re jellemző eszméket képviselni és kormányzásra alkalmas módon végigvinni – mondta Grespik.
Csurka István közölte: meglehetősen stabilnak érzi pozícióját.
– Nem adok nagy esélyt ezeknek a próbálkozásoknak, mert világosan látom, hogy azok a MIÉP megbénítására törő, kívülről szervezett akciók – mondta. Hangsúlyozta: elképzelhetetlennek tartja, hogy élettársa, Papolczy Gizella befolyása csökkenjen a pártban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.