Válaszút előtt a Fidesz kisgazdái

Kis Ferenc
2002. 12. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyértelmű nyilatkozatot kell tenniük a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) tizenegy parlamenti képviselőjének a mai rendkívüli tanácskozáson arról, hogy a jövőben is a Fidesz-frakcióban kívánnak politizálni, vagy visszatérnek a megújuló Független Kisgazdapártba (FKGP) – tudta meg lapunk. Réti Miklós, az FKGP elnöke korábban lapunknak kijelentette: ismeretei szerint a honatyák között három képviselő visszatérésére számíthat, két további képviselő pedig még nem döntötte el, hogy milyen álláspontot képvisel. Balogh Gyula egykori szervező főtitkár, aki jelenleg a Fidesz-frakció tagja, már jelezte, hogy visszatér az FKGP-be. Ennek érdekében az általa létrehozott Magyar Vidék Pártjának a működését is felfüggeszti. Jelezte azt is, hogy az FKGP újjászervezése ügyében Orbán Viktor volt kormányfővel egyeztetett, és nem kíván önálló frakciót létrehozni. Úgy tudjuk, hogy a szintén a Fidesz padsoraiban ülő Lengyel János, valamint Szentgyörgyvölgyi Péter is felújította FKGP-tagságát. Mint emlékezetes, Turi-Kovács Béla, a KPE elnöke már több alkalommal is jelezte, hogy pártunió helyett egységes jobboldali uniópárt létrehozását támogatja, amelyben a kisgazdák megtartanák önálló arculatukat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.